„ÉLETREVALÓK”?

Híres emberekről gyógypedagógus szemmel és szívvel

Horvàth Angèla cikke a barczium.hu internetes ùjsàgban

„A világon nem a tudomány, a szeretet művel csodákat.”

– IDÉZI EÖTVÖS JÓZSEFET HORVÁTH ERNŐ ZOLTÁN KUTATÓ MESTERPEDAGÓGUS, GYÓGYPEDAGÓGUS AZ
„ÉLETREVALÓK” HÍRES FOGYATÉKKAL ÉLŐ EMBEREK ÉS ALKOTÁSAIK CÍMŰ KÖNYVÉBEN.

http://www.barczium.hu/?p=542A kötet kezdő és záró gondolata sokat elárul arról a bizonyos szemüvegről, amin keresztül a szerző látja a világot. Elfogadó, befogadó világ ez, ami Mindenkié, a többségi társadalom viszont keveset tud róla, hacsak nem kerül egészen közeli kapcsolatba a sokszínűség ezen formájával. A 2020 novemberében megjelent kötetben valóságos, egy kívülálló számára mégis hihetetlennek tűnő történetek kerülnek feldolgozásra. Hihetetlennek tűnő, de gyógypedagógus szemmel kicsit sem csodával határos történetek ezek… Hiszen ahogy Einstein mondta: „Mindenki zseni, de ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy milyenek a képességei a fára mászáshoz, abban a hitben élheti le az életét, hogy hülye.”

Áldás, vagy akadály?

Tanulási zavarok, mozgáskorlátozottság, dadogás, hallássérülés, „nemlátóság” – ahogy a szerző fogalmaz. És még lehetne sorolni… olyan emberek életútjának részei, akiket ma mindannyian ismerünk és tisztelünk. Ki gondolná, hogy a történelem egyik legnagyobb feltalálója csupán három hónapot töltött az iskola falai között, ráadásul tanítója intellektuális képességzavar gyanújával bocsátotta el?

A kötetben a tudomány és a művészet meghatározó karaktereit ismerhetjük meg, akiket nem csak népszerűségük, alkotói színvonaluk köt össze. Mindegyiküket valamilyen fogyatékossággal „áldotta meg” a sors. Hiánypótló könyvről van szó, hiszen még nem jelent meg hasonló válogatás gyógypedagógiai szempontból.

„…ez a mű hézagpótló alkotás, amely megmutatja a társadalomnak, az egész emberiségnek, hogy ha valakit a sors fizikailag hátrányos helyzettel sújt, mindig ott van a lehetősége, hogy akaraterejével felülemelkedjen ezen a próbatételen. Szepes Máriának egyik mondása: A bölcs uralkodik csillagain. Akikről e könyv írója mesél nekünk, mind mesés hősei az emberiségnek, és hálásak lehetünk, hogy tudomást szerezhetünk munkájukról és példamutató életükről.” – írja ajánlásában Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész és karmester.

S hogy kik a könyv szereplői?

Mózes, Démoszthenész, Mozart, Goya, Beethoven, Toulouse-Lautrec, Van Gogh, Edison, Roosevelt, Einstein, Churchill, VI. György, Frida Kahlo, Ray Charles, Cher, Stevie Wonder, Whoopi Goldberg, Andrea Bocelli, Tom Cruise, Érdi Tamás, Őze Lajos és Őze Áron apa-fia páros – akik egykori dadogóként futottak be eredményes színészi karriert -, és nem utolsó sorban Tihanyi Lajos festőművész, akit szándékosan említek a felsorolás végén.

Horváth Ernő Zoltánnal, a könyv írójával beszélgettem.

„A legkedvesebb történetem talán Tihanyi Lajos siket története… mert ugye én siket szakos vagyok és soproni gyerekeket tanítottam majdnem negyed évszázadon keresztül, és az ő életútja, ahogy a 20-as évek Párizsába kerül… a könyvemben leírtam, hogy milyen hányatott sorsa volt a vége felé. Nagyon érdekes életút a Balaton Kávéháztól Párizsig, közben bejárta Berlint és az Egyesült Államokat. Nagyon-nagyon szerették Párizsban, kiváló művészekhez hasonlították, amit le is írtam a könyvemben, ott tartunk, hogy ennek a festőnek a műveit – már kettőt is – 200 millió forint fölötti áron adtak el magyarországi aukción. Ez egy hihetetlenül érdekes történet és kevésbé ismert.” – nyilatkozta az általam készített interjúban a könyv szerzője.

Ha a köznyelvre, a hétköznapi tapasztalatokra gondolunk, a fogyatékosság kifejezés egy negatív töltettel rendelkező szavunk. A könyv példaképek bemutatásával igyekszik megváltoztatni ezt; szereplőinek útja gyakran előítéletekkel, vagy akadályozottságukból fakadó nehézségekkel kikövezett, mégis kiválasztottak lettek mindannyian. Szemléletes példa lehet erre a „nemlátók” közül Andrea Bocelli – aki jutalomként éli meg azt a hatodik érzéket, ami a látás hiányából fakad – és Érdi Tamás zongoraművész, aki itthon nem tanulhatott a Zeneakadémián, ezért Torontóban szerezte meg művészdiplomáját, és családja támogatásával fantasztikus karriert futott be.

Szabó Magda így nyilatkozott: „Én csak írni tudok, de Tamás ujjaival az Isten üzen.”

A történetek között olyan nemzetközileg elismert művészek, tudósok és feltalálók is helyet kapnak, akiket tanulási zavarral „áldott meg” a sors. Megáldott, hiszen talán ennek a speciális információfeldolgozási módnak köszönhetik különleges szemléletmódjukat, kreativitásukat. A ma is alkotók közül gondolhatunk itt Cherre, Tom Cruise-ra, vagy Whoopi Goldbergre, akinek szavaival ezen a ponton élnék: „A normális az semmi több, csak egy program a mosógépen.” – idézi a színésznőt Horváth Ernő Zoltán a nemrég megjelent kötetben.

Hosszú évek munkája – a jövőbe vetett hit és az elfogadóbb magyar társadalom záloga

23 ismert, értékes, karizmatikus személy élettörténetéről olvashatunk. Kiemelkedik közülük Őze Lajos és fia, Őze Áron, ma is aktív színművész, rendező, hiszen Ernő személyes kapcsolatot ápol Áronnal, aki egyébként a dunaújvárosi színház igazgatójaként a Démoszthenész Egyesület (Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete) elnöke is.

„A könyvben szerepel 23 ember és nyilván rengeteget lehetett volna még hozzávenni. Egyrészt több területről akartam, másrészt szerettem volna, hogy legyen valamilyen kronológiai sorrend és valahogy visszanyúlni a még bizonyítottan, megalapozottan – legalábbis a Biblia által bizonyítottan – fogyatékossággal élő személyekhez. (szerk.) … Akár Mózesre gondolok, akár a későbbi iratok után Démoszthenészre. Ugye Démoszthenész kapcsán mindjárt a Démoszthenész Egyesület, ami a felnőtt dadogók egyesülete és aminek elnöke Őze Áron… így adódott Őze Lajos, akivel én személyesen is találkoztam és gyakorlatilag a 20. század művészetének, színművészetének egyik legkiválóbb alakja volt. Tehát apa-fia, mindketten dadogtak… és mivel az Áron hál’ Isten fiatal, 50 éves fiatalember, aki a dunaújvárosi színháznak az igazgatója és kiváló színdarabokban is láttam… készséges volt. Találkoztunk egy teniszklubban, és két órán keresztül beszélgettünk, azóta már közös tv riport is született.” – idézi fel az író az alkotási folyamat egy részét. Az interjúrészletből is egyértelművé válhat számunkra, hogy a történetek történelmi korokon átívelő, időtlen üzenetet közvetítenek.

Horváth Ernő Zoltán több, mint 20 éve kutatja és rendszerezi azt a tudást, amit könyvében egészen olvasmányosan, laikusok számára is érthető módon igyekszik átadni. Fontos megjegyezni, hogy bár könnyen érthető szövegekről van szó, a felületesség, a bulvárszerűség távol áll a kötettől. 40 éves gyógypedagógiai tapasztalattal szedte egy kötetbe évtizedek kutatását az egykori ’bárczis’ hallgató. Tette mindezt azért, hogy mintát, reményt adjon tanítványainak és a szülőknek.

„Az evangélikus gimnáziumban, ahol 10 évig tanítottam azt láttam és azt éreztem, hogy szükségük van a gyerekeknek és a szülőknek olyan példákra, olyan mintákra, amelyek a jövőbe vetett hitüket megalapozzák és a könyv utáni visszajelzések alapján, amik a volt tanítványaimtól és szüleiktől jöttek, azt gondolom, hogy célba értek ezek az elgondolások.” – fogalmaz az interjú során.

A különleges életutak bemutatása tehát nem cél, hanem inkább eszköz. Egyrészt eszköz az érintettek motivációjának növeléséhez, önbizalmuk erősítéséhez, álmaik támogatásához. Másrészt eszköz a társadalommal való kapcsolódáshoz. Az írónak nem titkolt vágya a többségi társadalom elfogadóbb attitűdje, a szemléletformálás, amit könyvével igyekszik segíteni.

„Legyünk őszinték; Magyarország nagyon gyenge helyen áll tolerancia tekintetében az Európai Uniós országok között, és azt gondolom, hogy ez a könyv talán segít abban, hogy egy kicsit jobban elfogadjuk embertársainkat.”

A titok: természetesség

Az „Életrevalók” címet a francia filmcím magyar adaptációja ihlette.

„Ez annyira tükrözi az én hozzáállásomat a fogyatékossággal élőkhöz… az a természetes viselkedés, ami abban a filmben megvalósult. Az ápoló és a kerekesszékes ember között létrejött barátságról szól. Emberileg valahogy így kell megközelíteni ezt a kérdést.” – fejtette ki a cím többlettartalmát Horváth Ernő Zoltán.

A természetesség és az őszinteség nem csak a címválasztásra jellemző a könyv esetében, hanem a grafikai megvalósításra is. Egyesek számára szokatlan, furcsa lehet, hogy egy komoly témáról, a fogyatékosságról szóló kötetet karikatúrák díszítenek. Erről kérdeztem a szerzőt.

„A barátom Szénási Ferenc, aki készítette a karikatúrákat, és azt gondolom, hogy több évtizede bizonyította, hogy az egyik legtehetségesebb magyar karikaturista. Amikor én ezt elterveztem, tudtam, hogy vele fogok dolgozni. A képek karikatúra-jellegéről…nyilván művészi színvonalú karikatúrák és a karikatúrának nem a gúnyolódó oldala, hanem az enyhítő oldala. Egy kicsit magát a könyvet is oldja, bár nem egy feszült könyv. És a célom, amit már mondtam is: a természetesség a kulcs a gyerekekhez, vagy akár a felnőttekhez. Ha érzik azt, hogy természetesek vagyunk velük, akkor ők is kihozzák a maximumot. Ha érzik azt, hogy szerepet játszunk, akkor tudják, hogy nem vagyunk teljesen őszinték. Tehát gyakorlatilag ugyanilyen őszinteséggel vezettem be ezt a Szénási Ferenc barátom által készített 20 karikatúrát, hogy még kedvesebb könyv legyen.”

A kötet bevezető gondolatai között Szénási Ferenc/Széna ajánlása is helyet kapott, amiben kiemeli a példamutató kitartást, a hitet és az „életrevalóságot”, amiről a történetek tanúskodnak.

Az „egykori kis imposztor” visszaemlékezései – köszönet a ’bárczis’ évekért

„Az egykori kis imposztornak, nagyon kedves kollégámnak sok szeretettel, Gordosné Dr. Szabó Anna – Anikó néni” – írta alá a soproni siket iskola (Tóth Antal Egységes Gyógypedagógai Módszertani Intézmény) 100. jubileumára készült alkalmi beszédet Gordosné Dr. Szabó Anna egykori tanítványának, Horváth Ernő Zoltánnak, a „kis imposztornak”.

Horváth Ernő Zoltán ma már kutató mesterpedagógusként sok év távlatából emlékezik a szeretett ’bárczis’ évekre. 1986-ban végzett az akkori Tanárképző Főiskolán, szurdopedagógia-oligofrénpedagógia szakirányokon.

Különböző magyar és nemzetközi konferenciákon tartott már előadást, s beszélgetésünk során örömmel mesélte, hogy iskolánk épületében is sor kerülhet erre. Ezúton is köszönetét fejezte ki Zászkaliczky Péternek és Papp Gabriella dékánasszonynak – egykori csoporttársának – a lehetőségért, és a „Gordosné-féle” kutatószobáért, ahol rengeteget kutathatott könyveihez.

Szeretett tanáraira, mestereire mai napig hálás szívvel gondol:

„Bárhol tanítok, mindig Montágh Imre képe, mégpedig a pipás képe, ott van az íróasztalomon. Akit nagyon szeretnék kiemelni, Dr. Csányi Yvonne professzor emerita, akinek a csoportjába jártam annak idején, és tudományos diákköri munkát végeztem. Nagyon sokat köszönhetek neki, hihetetlen tudással rendelkező professzor asszony… és Dr. Farkas Miklós, aki ugye szintén a szurdopedagógiai tanszéken volt, ő írta a kiejtéstankönyvet annak idején… nagyon mély benyomást tett rám. Akit még mindenképpen megemlítenék: Dr. Bánfalvy Csaba, aki akkoriban még fiatal tanár volt…nagyon sokat adtak ők nekem tudásban, emberileg, mindenben.”

Horváth Ernő Zoltán sosem bánta meg pályaválasztását. A gyógypedagógiai hivatás – ahogy könyvének bevezetőjében írja – „a világ egyik legnehezebb, de legérdekesebb” hivatása.

Írásomat az ő szavaival zárom.

„Büszke vagyok arra, hogy a Bárczi most a legeredményesebb tanárképző főiskola az összes képzőt beleszámítva, és mindenképp nagy büszkeséggel tölt el, hogy ott végeztem.”

 A novemberben kiadott kötet nagy népszerűségnek örvend, így ha valaki hozzá szeretne jutni, ne habozzon sokáig.

A cikk elolvasható a Bárczium oldalán is: „ÉLETREVALÓK”? Híres emberekről gyógypedagógus szemmel és szívvel